A mankós állás
a beteg paták - sajnos igen népes - családjába tartozó pataállás. Gyakran
összekeverik a mankós állást a rokkant pata fogalmával, hiszen mindkét probléma
esetén egy esetleges röntgen a patacsont kibillenését mutatja, csakhogy míg a
rokkant pata esetében a patacsont ugyan kibillen, de a szarutok egyenes marad,
addig a mankós állásnál az egész képlet, vagyis a patacsont mellett a szarutok
is kibillen normális helyzetéből. Ha a vizsgálat alapja a röntgenfelvétel, és
nem a teljes pata szemrevételezése, akkor természetes, hogy a két dolog - a
rokkant pata és a mankós állás - hasonló képet mutat, hiszen a röntgen
mindössze a patacsont helyzetét mutathatja, a szarutokot nem látjuk, így a
megítélésnél sem vehetjük figyelembe.
Hogyan alakulhat ki mankós állás?Két alapvető csoportra
oszthatjuk a mankós állást: egyrészt öröklött, másrészt szerzett változatát
különböztetjük meg. Az öröklött mankós állás értelemszerűen nem megelőzhető,
legfeljebb a további tenyésztésből kizárva a hibát örökítő egyedeket,
csökkenthetjük az előfordulását. A szerzett mankós állás kialakulásában azonban
a takarmányozásnak rendkívüli szerepe van.
A növekedésben lévő csikók takarmányozásában gyakori "túlkapás" az
energiában, fehérjében túl dús kiegészítők, sőt akár egyes szteroidok etetése
is. Ez ahhoz vezet, hogy a csikó csontrendszere intenzívebben kezd növekedni a
normálisnál, míg az ízületeket működető ínrendszer fejlődése nem képes követni
ezt a felfokozott növekedési tempót. Ennek természetes következménye, hogy a
növekedésben "lemaradó" ínrendszer megváltoztatja a túlzott
intenzitással növekvő csont helyzetét.
Mit jelent az, hogy kibillen a patacsont?A pata belsejében található patacsont normális működéséhez megfelelő erejű és méretű ínrendszerre van szükség, amely a hajlító és a feszítő funkciókat működteti. Ha a csontrendszer hirtelen növekedésnek indul, és az ínrendszer nem képes követni azt, akkor - ha anatómiailag megvizsgáljuk a patacsontot - azt látjuk, hogy az alsó képleteknél több illetve erősebb ínszalagok találhatók, mint az elülső anatómiai résznél, és ha a csont középen intenzíven növekszik, akkor az erősebb ellenállás irányában elmozdul, kibillen a patacsont és ezzel együtt a pata teljes képlete is.
Mi a pataízületi és mi a csüdízületi mankós állás?Az előbbiekben megbeszéltük, hogy mi az alapvető különbség az öröklött és a szerzett mankós állás között. De a szerzett mankós állás is többféle csoportba sorolható, hiszen nem csak a patacsont, hanem a csüd problémái is vezethetnek mankós állás kialakulásához. Ha a ló csüdje túl meredek, ez a hegyfal túlzott terhelésével és a saroktámasz tehermentesülésével jár együtt. Nem megfelelő pataszabályozás mellett ez a meredek csüd is elvezethet a mankós állás kialakulásához.
Mit tehet a kovács a mankós állás javítása illetve kiküszöbölése
érdekében?
A lovak általában hároméves korukra érik el felnőttkori fejlettségüket, így
az addigi időszakban még könnyebben korrigálhatók az esetleges problémák, mint
a későbbiekben. A jó kovács nem "megkörmöli", hanem
"pataszabályozza" a lovat, hiszen feladata nemcsak az, hogy "rutinból"
egyenletesen elszedi a túlnőtt szarut a pata teljes felületén, hanem az is,
hogy felismerve az esetleges problémákat, megpróbálja azokat korrigálni. A
mankós állás esetén, mint azt már említettük, a ló csak a pata hegyfali részét
terheli, a saroktámasz irányában azonban nem. Így a tehermentesített rész nem
is kopik, a hegyfali rész azonban túlzottan is. Ha a kovács egyenletesen szedi
el a pataszarut, azzal csak tovább fokozza a bajt. A jó megoldás az lenne, ha
látva a mankós állás kialakulásának veszélyét vagy meglétét, a
pataszabályozáskor a hegyfali részből már egyáltalán nem szedne el - mivel azt
a természet megoldotta, a mozgásból eredően az kellőképpen elkopott -, a
saroktámasz irányában viszont túlnőtt a szaru, így azt kell megfelelő
mennyiségben eltávolítani. Ha tehát a kovács nem "ész nélkül", hanem
a problémát átlátva, a pata szabályozásának lehetőségeit alaposan mérlegelve
dolgozik, akkor számos esetben idejekorán korrigálhatja a kezdődő
szabálytalanságot illetve patabetegséget.
Mindenek előtt: kell-e a ló lábára patkó?A legfontosabb egyáltalán azt eldönteni, hogy szükség van-e a patkolásra. A patkolás egyetlen célja az, hogy védjük a patát, vagyis a patkolás egy szükséges rossz, amit az igénybevétel, a "civilizációs ártalmak" (pl. aszfalton, kemény talajon való járás stb.), illetve a pata problémái tehetnek szükségessé. Hogy magát a patkolás folyamatát melyik kovács hogyan kivitelezi, az már egy másik kérdés.
Melegen vagy hidegen?Ez a kérdés számos lótulajdonosban
felmerülhet, hiszen ma újra reneszánszát éli a melegen való patkolás. Más kovácsok
viszont hidegen patkolnak, így jogos a felvetés, vajon milyen érvek szólnak az
egyik vagy a másik megoldás mellett.
A melegen történő patkolásnak történelme van. Gondoljunk csak bele: hajdanán a
ló ment a kovácsműhelybe, nem pedig a kovács jött ki a lóhoz. A műhelyben a
kovács maga készítette a patkót, hiszen nem vehette meg az üzletben a kész
patkót, ahogyan manapság, amikor különböző méretekben, jobbos-balos, illetve
első-hátsó változatban kapható a - ráadásul hidegen is jól alakítható anyagból
készült - kész patkók sokasága. Hajdan a lovat elvitték a műhelybe, a kovács
elővett egy szál anyagot - a kiválóan kovácsolható, 0,2% széntartalmú,
kopásálló, kiváló anyagminőségű nyers anyagot -, beletette a kohóba és
felhevítette, hiszen azt még ki kellett kovácsolni. Ebből következik, hogy a
melegen igazítás (vagyis amikor a patkót még melegen a patára helyezik, amin az
égésnyomot hagy) egy, a technológiából adódó lehetőség volt, hiszen adott volt,
hogy a patkó meleg. (Meg kell jegyezni, hogy akkoriban az a fő szempont, hogy
"mindig a patkót igazítjuk a lóra és nem fordítva", teljesen igaz
volt, hiszen a kovács egy teljesen nyers anyaggal kezdett dolgozni, így
kizárólag a patkót készíthette el az adott patának megfelelő alakúra.)
Miért "sütik" rá gyakran a patkót a patára?Szomorú tény, hogy ez a kérdés egyáltalán kérdés lehet. A hajdani kovácsok ugyanis sohasem "sütötték" rá a vasat, nem "égették fel" a patát a patkoláskor, ilyen módszerről egyetlen helyen sem olvashat senki a szakirodalomban. De valóban melegen próbálták rá a patkót a patára, csakhogy ezt "fekete melegen való igazításnak", és nem felégetésnek nevezték.
Mi az a "fekete melegen
igazítás"?Ha felhevítünk egy anyagot, akkor a melegítéssel elért
különböző színek egy-egy hőmérséklet fokozatot jelentenek. A nyers patkó anyaga
hidegen barnás színű, hiszen oxidréteg borítja. A melegítés során először
kékesfekete, vagyis "fekete meleg" lesz, ami kb. 4-500 oC-ot jelent.
A további melegítés hatására ezután előbb cseresznyevörösbe megy át (7-800 oC),
majd szalmasárga lesz, míg végül fehéren izzó lesz. Ezt az állapotot követi az
olvadási pont, amikor fehér szikrákat fröcskölve egy fehéren izzó, képlékeny
anyaggá válik a vas, ez 1350 oC-on következik be.
A patkót csakis ezen az úgynevezett fekete meleg hőmérsékleten szabad a patára
igazítani, így is épp csak egy pillanatra odaérintve a szaruhoz. Az eljárás
lényege, hogy így a patán a felhevített vas egy nyomvonalat hagy, ami
megmutatja, hogy hol nem egyenletes még a patkó vagy a pata síkja. Az
alapszabály ilyenkor is ugyanúgy érvényes: a patkót kell a patához igazítani,
és nem fordítva. A patkó igazítása alakra, formára és síkra vonatkozóan
lehetséges. A patát csakis a síkra igazításnál lehet befolyásolni, hiszen az
még lehet egyenetlen, éppúgy, ahogyan maga a patkó is.
A fekete melegen való igazítás helyett persze éppúgy lehetne alkalmazni egy
olyan módszert is, amelyben valamilyen tetszőleges anyaggal bekenem a patát
(akár krétaporral, vagy egyszerűen leteszem egy teljesen sík felületre, majd
megnézem, hogy hol marad rajta szennyeződés és hol nem), de hajdanán, amikor a
kovács a ló ottlétekor készítette el a megfelelő patkót, ez volt a legkézenfekvőbb
megoldás.
Mire jó akkor a "mobil kohó"?Manapság jó néhány kovács
használ úgynevezett mobil kohót, amit egyszerűen magával vihet a többi
felszereléssel együtt a lótulajdonos istállójához. Csakhogy patkót már nem
nyers anyagból készít, ugyanazt a boltban vásárolt kész patkót használja, mint
a hidegen dolgozó kovácsok. Kétségtelen ugyan, hogy melegen könnyebb a patkót
alakítani, mint hidegen, de tényleges funkciója nincs ma a kohóknak, nem is
szólva arról, hogy ha a fekete melegnél magasabb hőmérsékletre hevíti fel a
vasat és "rásüti" a patkót a patára, azzal kárt is okozhat a pata
szerkezetében. Miért
Miért csak az elülső lábakra kerül sok esetben patkó, a hátulsókra pedig nem?Ennek
megválaszolására először térjünk ismét vissza a szabályos pata fogalmához.
Milyen is a szabályos pata? Az elülső végtagon íveltebb, terültebb, mint a
hátulsón. A terültebb pata két oldalfali szaruja, körívelten a hordozószél,
azaz az oszlopos szaruréteg sátorszerűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy a
növekedés nem párhuzamos, vagyis minél jobban növekszik a szaru, annál nagyobb
lesz a hordozószél átmérője. Minél jobban túlnő a szaru, annál nagyobb lesz a
pata. Ha nagyobb a pata, hosszabb a "körömrész", a talptestétől
függetlenül, hiszen már túlnövekedett, akkor az ellenálló képessége csökken.
Ezzel szemben a hátulsó pata keskenyebb, kevésbé ívelt, így a szaruoszlop is a
párhuzamoshoz jobban közelítve növekszik lefelé és a talajjal is nagyobb
szögben érintkezik, így az ellenálló képessége is nagyobb, mint az ellső pata
szarujáé.
A másik ok a súlyviselésből adódó különbség. A lovaknál természetes egyensúlyi
helyzetükben nem egyenlő terhelés jut az elülső és a hátulsó végtagra.
Olyannyira nem, hogy az elülső végtag viseli a súly kétharmad, míg a hátulsó az
egyharmad részét. Vagyis a csak az elülső lábakra való patkolás oka egyrészt az
az általános tény, miszerint a patkolás azért van, hogy védjük a patát,
másrészt az a két fontos tényező, hogy a pata alakja, formája, valamint a
súlyviselés eloszlása az elülső végtagnál kedvezőtlenebb, mint a hátulsónál,
így az elülső végtag pataszaruja jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint
a hátulsó végtagé