Valószínűleg mindenki
hallotta már a ’kiképzési skála’ kifejezést, de csak igen kevesen tudnák
felsorolni a lépcsőfokait, hát még értelmezni azokat. A Németországból eredő
klasszikus lovaglási szisztéma nem egy divatos trend, vagy egy felkapott
teória, hanem évszázados, önmagát igazolt tapasztalat letisztult eredménye.
Célja, hogy a belovaglás és a napi munka során a ló úgy fejlődhessen, hogy
hosszútávon a lehető legjobban megőrizze egészségét, és lovasával készségesen,
harmonikusan együttműködjön, vagyis társ és egy ’boldog atléta’ legyen. Éppen ezért minden lovasembernek – függetlenül
attól, hogy hobbi vagy versenyzői szinten ül nyeregbe, vagy ezen belül melyik
szakágat űzi – tisztában kell lennie a ’kiképzési skálával’. Először elméletben
tanuljuk meg, majd gyakorlatban alkalmazzuk, végül szinte ösztönszerűen – az
autóvezetés rutinjához hasonlóan – be kell, hogy épüljön a mindennapi
lovaglásunkba. A kiképzési
skála hat, egymásra épülő lépcsőfokból áll: 1. ütem, 2. átengedőség
(elengedettség, fesztelenség), 3. kapcsolat, 4. lendület, 5. egyenesre
állítottság, 6. összeszedettség. Természetesen vannak közöttük átfedések, de
tudni kell, hogy az előző feltétel teljesülése alapja annak, hogy a következőre
továbbléphessünk. Ennek érvényesülnie kell egyrészt a fiatal ló kiképzésénél,
átlovaglásnál, de minden egyes napi lovaglásnál és minden egyes feladat
gyakorlásánál is!Mivel az idomítás minőségét a díjlovagló feladatok mérik fel
vizsgaszerűen, ezen és a bíró szemén keresztül mutatjuk most be az egyes
lépcsőfokokat. Érvényes azonban ez minden szakágra, hiszen a képzés és a
lovaglás minősége visszahat a ló egészségére, életminőségére, élettartamára és
a teljesítményére (fordulékonyság, robbanékonyság, kontroll, stb.)
Lépés:
Négyütemű jármód, melyben a patadobbanásoknak egyenlő időközönként kell egymást
követniük. Ha az azonos oldali lábak a mozgás során V- betűt formálnak, akkor
lépés üteme biztos, hogy tiszta. A lépés az a jármód, amelyet a ló természetes
adottságához képest nem lehet fejleszteni, csak megőrizni. Ezért sokszor
lovagoljunk nyugodt, szabadlépést és középlépést. Az összeszedettséget lépésben
csak magasabb szintű feladatokban kérik, de akkor sem szabad túlerőltetni és
túlgyakorolni. A lépés és a vágta minősége szoros kapcsolatban áll egymással. A
lépésmunka így leginkább a vágta minőségének fejlesztésével javítható.
Hibák: Ha az azonos oldali lábak nem alkotnak V-betűt,
hanem megközelítőleg egyszerre mozdulnak előre, akkor a lépés üteme hibás.
Előfordulhat az is, hogy teljesen egyszerre mozdulnak, ilyenkor a lépés
kétüteművé válik és a ló ’passzban megy’, ami a jármód súlyos károsodása.
Értékelés: Ha a ló minden lépésiramban – középlépés,
nyújtott lépés, összeszedett lépés – passzban, vagy ütemhibával megy, akkor a
jármódok minősége összességében is alacsonyabb. Ha azonban a lépés csak a
röviden hátra arcok előtt, vagy csak a fordulatokban, esetleg az átmenetekben
válik rövid időre szabálytalanná, akkor ez csak az adott feladat minőségét
befolyásolja negatívan, de nincs köze az alapjármód minőségéhez.
Ügetés: Kétütemű jármód, melyben az átlós lábpárok
egyszerre mozdulnak, és minden ütemet lebegési fázis választ el a következőtől.
Hibák: Sántaság, egyenetlenség, ütemhibák, az egyensúly
pillanatnyi elvesztése.
Értékelés: Ha egy ló sánta, ki kell zárni a versenyből, de
hobbi szinten sem etikus lovagolni. Az ügetés az egyetlen jármód, mely nem
veszti el kétüteműségét, ha egyenetlenné válik. Ha az ügetés bármilyen iramban
tartósan egyenetlen, akkor azt negatívan kell megítélni, és csökkenti az
alapjármódok minőségét is. Ha a ló csak pillanatokra veszíti el egyensúlyát,
akkor ez csak az adott feladatot befolyásolja negatívan, de a jármód
minőségéhez nincs köze.
Vágta: Háromütemű jármód: 1. külső hátulsó láb, 2. az
ellentétes átlós lábpár egyszerre mozdul (belső hátulsó láb és külső elülső láb),
3. belső elülső láb. Vágtában mindig ugrania kell a lónak, vagyis a három
ütemet egy tiszta lebegőfázisnak kell követnie. A rendkívül nagy sebességű
versenyvágta, mellyel a galopp-pályán találkozhatunk, az egyetlen vágta, mely
négyütemű, mégis szabályosnak tekintjük,
Hibák: Ha az átlós lábpár nem egyszerre mozdul, a vágta
négyüteművé válik, vagy négyütem-tendenciát mutat. Ha az elülső láb érinti
előbb a talajt, a ló az elejére van esve és komoly kívánnivalót hagy maga után
az egyensúlyi helyzete.
Értékelés: Ha az ütem vágtában vagy akár ellenvágtában
négyüteművé válik, akkor nem kaphat kielégítő értékelést, és negatívan
befolyásolja az alapjármódok minőségét is. Ha a négyütemre utaló tendencia csak
féloldalazásokban jelentkezik, akkor az adott feladatot negatívan kell ugyan
értékelni, de nincs köze az jármód minőségéhez, sokkal inkább az átengedőség
hiányára utal.
Ha a jármódok ütemességét ellenőriztük, akkor
tovább léphetünk a következő kritériumra, az átengedőségre. A lónak mindhárom
jármódban mindenféle testi és mentális feszültség nélkül, izmaiban, izületeiben
elengedetten kell mozognia. Így a lovas segítségei és a hátulról ébredő energia
a lengő háton, a nyakon és a tarkón keresztül oda-vissza, akadálymentesen
képesek végighaladni. Ezért az átengedőség fogalma egyszerre jelenti a
fesztelenséget, az elengedettséget, és a segítségek akadálymentes áttevődését.
Jegyezzünk meg 3 kulcsszót: 1. lengő hát (ez az elsődleges!),
2. elengedettség, 3. rugalmasság. Ide tartozik még emellett a vállak szabadsága
és a tarkó rugalmassága is. Amikor az átengedőséggel, a kiképzési skála második
lépcsőfokával foglalkozunk, a legfőbb feladatunk, hogy megállapítsuk: a ló
valóban átengedő-e, vagy túlzottan technikai úton van képezve?
Hogyan ellenőrizhetjük, hogy egy ló elengedett-e? Elég, ha körbeüget a ló
a pályán, néhány dolgot azonnal megfigyelhetünk. A tarkó legyen rugalmas, és
mindkét oldalra hajlítható, a keret pedig tágulékony. A lengő hát többnyire
kényelmesen ülteti a lovast. Feszültségre utal, ha a ló a farkát túl magasan
hordja, túl mélyre szorítja, vagy kávédarálószerűen tekergeti. A
legjobban azonban a szárakat a kézből kirágatni feladattal ellenőrizhetjük az
átengedőséget: a lónak előre és mélyre kell nyúlnia anélkül, hogy elveszítené
az ütemet és az egyensúlyát.
Értékelés: A merev tarkó, a mérgesen hátracsapott fülek, a
ló ’boldogtalan’, elégedetlen arckifejezése, a fogak csikorgatása, a merev hát
és farok tekergetése az átengedőség hiányosságaira utalnak. Nem csak az adott
feladat minőségét befolyásolják negatívan, de az átengedőség megítélését is.
Bármely jármódban rövid időre, vagy szisztematikusan jelentkező ütemhibák
többnyire nem az alapjármód hiányosságai, hanem a ló feszességét tükrözik. Ha
minőségi különbség van a jobb és a bal kézen lovagolt feladatok között, akkor
az az egyenesre állítottság vagy az egyensúly hibája, ezáltal az átengedőségé.
A passzázsszerű ügetés nagyon gyakran felgyülemlett feszültségre utal.
Amennyiben a lovat a lovas teszi feszessé, úgy ennek az értékelésben meg kell nyilvánulnia,
és a lovas segítségadásait negatívan kell értékelni. A kapcsolat fogalmába
nem csak a támaszkodás tartozik bele, hiszen a lovasnak testsúlya és csizmái
révén és kapcsolata van a lóval. Korrekt kapcsolatot csak akkor lehet
kialakítani, ha a ló valóban elengedett és átengedő.
Mikor megfelelő a
kapcsolat? A ló elfogadja a zablát,
finoman rágja és mindig bizalommal követi a lovas kezét. Az orrvonal soha nem
kerül a függőleges mögé. A ló biztos támaszkodást vesz a zablán, de nem soha
nem válik túl nehézzé a lovas kezén.
Hibák: A ló ránehezedik a zablára, száját kinyitja,
nyelvét oldalirányban kidugja, vagy a nyelve alá veszi a zablát. A ló nem
fogadja el a zablát, szár mögé bújik, vagy csikorgatja a fogait.
Értékelés: Nem értékelhetjük kielégítőnek a kapcsolatot, ha
a ló nem fogadja el a zablát, szár fölött, vagy egyértelműen szár mögött van,
esetleg erős ellenállást tanúsít a lovas kezeivel szemben. Ha ezek közül a
hibák közül bármelyik ismétlődően vagy folyamatosan mutatkozik, nem csak az
adott feladatot értékeljük negatívan, de az általános átengedőséget is. Ha a ló
csak időlegesen kerül vonal mögé (de nem szár mögé!), és anélkül, hogy
ellenkezne a lovas kezével, akkor ez csak az adott feladatot befolyásolja.
Amennyiben a vonalmögöttiség állandó, akkor ezt az ellenszegülés egy módjának
tekintjük. Ha a nyelv oldalirányban egyértelműen kint van a szájból, az minden
egyes feladatra, és emellett az átengedőségre is negatív befolyással van.
Enyhébben értékeljük ugyan, de szintén hibának tekintjük a nyitott szájat, vagy
az oldalt csak kissé megjelenő nyelvet. Ha azonban a ló elől dugja ki a nyelvét
és csak kis mértékben, akkor ez nem utal a kapcsolat hiányosságára. A
legsúlyosabb hiba, ha a ló szár mögé kerül. Ebben az esetben kivonja magát a
lovas befolyása alól, akinek a továbbiakban esélye sincs a korrekt kapcsolatra.
A korrekt lendületet csak
akkor lehet kifejleszteni, ha a kiképzési skála előző lépéseit hiánytalanul
teljesítettük. Lendületről ügetésben és vágtában beszélünk, mivel a lépésnek –
lebegési fázis híján – nincs lendülete, csak aktivitása és tértnyerősége. A
képzettség előrehaladtával a felhasznált energia egyre inkább hátulról ered, és
a lengő háton áttevődve ’hegyre fel’ tendenciájú mozgást eredményez.
Nyújtásokban az ütem nem gyorsulhat fel, csak a lépések és az ugrások válnak
tértnyerőbbé. A jó lendület nem csak tolóerőt jelent, de összetevője a
hordozóerő is. Összeszedett feladatokban a lendület több felfüggesztettségben
nyilvánul meg. A lendület fogalmába beletartozik az izületek rugalmassága
és a mozgás elasztikussága is. A lendület a rugalmas és lengő hát eredménye,
valamint az összeszedettség alapja. Ha nincs lendület, nincs mit
összeszedni.
Értékelés: Ha a nyújtás fogalmát rosszul értelmezi a lovas
és elsiet, vagy hiányzik a rugalmasság, esetleg hegyről lefelé tendenciában,
önhordás nélkül mozog a ló, akkor az adott feladatot, és a lendületet is
negatívan kell értékelni. A pozitív értékeléshez jó egyensúlyban lévő rugalmas
átmeneteket (fokozás és rövidítés is!), hegyre fel tendenciát és a hátulsó
végtagok aktív használatát várjuk el. Szintén a lendület hiányosságának
rovására írható, ha a ló féloldalazásokban elveszíti az egyensúlyát. Ha a ló
mozgása földet éréskor nehéz, ahelyett, hogy olyan finom lenne, mint egy
macskáé, az a lendület egyik fontos összetevőjének, a ruganyosság hiányának
jele. Ha a lóval eddig a kiképzési skála elveinek megfelelően dolgoztunk,
most áttérhetünk a következő kritériumra, az egyenesre állítottságra. A fogalom
tulajdonképpen relatív egyenesre állítottságot takar, vagyis egyrészt azt
jelenti, hogy a ló hátulsó végtagjai egyenes vonalon és íveken egyaránt azonos
nyomvonalon követik az elülsőket, illetve, hogy a ló mindkét kézen egyformán
hajlítható. A hajlításnak nem kell (nem szabad) túlzottnak sem lennie, viszont
legyen egyenletes mértékű a ló tarkójától a farkáig.
Hibák: A ló válla és fara két külön patanyomon halad. A
ló egyik kézen merev, nem hajlítható íveken vagy oldaljárásokban, fordulatokban
a fara sodródik.
Értékelés: A fenti hibák bármelyike negatív értékelést von
maga után. A cikk-cakk féloldalazások alapkövetelménye, hogy a ló mindkét kézre
egyformán hajlékony legyen. Ezért, ha minőségi különbség mutatkozik a két kéz
között, az értékelésnél nem az átlagot, hanem a rosszabb kezet vesszük figyelembe!
Ha a ló az egyik kézen folyamatosan merev, az az átengedőség értékelését is
negatívan befolyásolja. Ahhoz, hogy lehetővé tegyük a ló számára a
helyes összeszedettséget, minden megelőző kritériumnak teljesülnie kell. Amikor
ez megvalósult, az összeszedettség magától jön létre. Az összeszedettség
megkívánt foka attól függ, hogy az adott feladatok korrekt végrehajtásához
milyen mértékű összeszedettség szükséges. A helyes munka során a hátulról eredő
tolóerő mindinkább átalakul hordozóerővé. Az elülső rész megemelkedik, a tarkó
az ívelt nyak legmagasabb pontja. Az izületek rugalmas hajlítása lehetővé
teszi, hogy a hátulsó lábak fokozottan a súlypont alá lépjenek. A hátulsó
végtagok sikeresen kifejlesztett hordozóereje lehetővé teszi a kívánt önhordást
és az elülső rész kikönnyülését. A legmagasabb fokú összeszedettséget a piaffe,
a passzázs és a vágta-piruett feladatok igénylik.
Hibák: A nyak túl hosszú és lapos, ahelyett, hogy
megemelkedne, nem a tarkó a legmagasabb pont és nem rugalmas a keret. A nyakat csak
a lovas keze rövidíti. A hátulsó lábak kimaradnak, nem lépnek be a súlypont
alá. A ló fara túl magas, a lépések és az ugrások nem emelkedettek, hanem
rövidek és merevek.
Értékelés: Ha a ló bármely kritériumát nem mutatja annak,
ami az összeszedettséghez szükséges, az adott feladat nem értékelhető
pozitívan. Ha az összeszedettségnek minden kritériuma teljesül, de az orrvonal
rövid időre enyhén a függőleges mögé kerül, az csak az adott feladat
értékelését befolyásolja. A pozitív értékeléshez azt a benyomást kell keltenie
a lónak, hogy még a legnehezebb feladatokat is minden erőfeszítés nélkül,
könnyedén hajtja végre. A lovat nem támogathatja folyamatosan a lovas,
segítségeinek pedig szinte láthatatlanul finomnak kell lennie. Ha a segítségek
túl erősek, a lovas durva, vagy zavarja a lovat, akkor a lovast kell negatívan
értékelni. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy nem csak a díjlovagló bíró
felelőssége a versenyeken, hogy ellenőrizze, a klasszikus úton van-e képezve és
lovagolva a ló, valamint, hogy megkülönböztesse a helyeset a rossztól.
Ugyanezzel a felelősséggel bír a mindennapokban az edző és a lovas is,
függetlenül attól, hogy versenyzik-e egyáltalán, vagy hogy milyen szakágban
teszi ezt. A látványos, ’akciós’ mozgás és az állapot nélküli feladatvégrehajtás
nem minden. Ha az irányelveket figyelmen kívül hagyva csak kikényszeríti ezt a
lovas, akkor fizikailag és mentálisan károsítja a lovat.